Egy hely … 6 A Harrer csokoládémanufaktúra Sopronban
Édes csábítás, boldogsághormon ínyenceknek, ami megédesíti az életet – a csokoládéval kapcsolatban szinte kínálják magukat a jobb-rosszabb patronok, amelyek azért mégis inkább jobbak, mert az édes íz szeretete ugye velünk született tulajdonság. Ez az édes kellemesség magyar viszonylatban mégis inkább édeskés: ha csomagolásokra gondolunk vagy a hazai cukrászdák világára, elsősorban valami gemütlich nosztalgia jellemző, valami infantilis vágy, amiben a gyerekkor és sosemvolt békeévek olvadnak össze, orális fixáció és monarchiás visszarévedés egyszerre, tekintet nélkül a veszteségekre.
A Sopron szélén álló Harrer Chocolat csokoládémanufaktúra többszörösen leszámol ezzel a neobarokkra áhítozó hagyománnyal. Pedig ha egy burgenlandi cukrászfamília sarja Magyarországra nősül, és itt is boltokat nyit, szinte természetes lett volna a monarchiás párhuzam, de nem – hogy más ne mondjak, még a csokoládé sem olyan émelyítően és egyszerűen édes.
Két belvárosi cukrászda után egy bécsi építésszel, Christoph Huberrel (Aw Architekten) Harrerék nemcsak a csokoládé eredeti ízeit szabadították ki a mindent elnyomó édesség alól, de egy vendéglátó hely lehetőségeit is megsokszorozták. Ez a csokoládémanufaktúra ugyanis nem egyszerűen csak gyártó- és eladó hely, hanem valami egészen új minőség, ami mondjuk egy legújabb kori, múzeumi ajándékshop elemeit egyesíti trendi borászatokéval, kiegészítve a csokoládé látványkonyhával és a köré teremtett, megrázóan hatásos új ízléssel.
Aki a várost az észak-, északkeleti oldalán elkerülő 84-es úton autózik a határ felé, jobbra lankás domboldalat hagy el. Az ipari parkot az Innovációs Központ oszlopos üvegépülete jelzi, később inkább lakóparkok települtek feljebb. Az épület egy délre néző, enyhe dombtető pázsitzöldjében ül – amúgy a városra gyönyörű kilátással. Erre fordul tehát a terasz és az előadótér teljes üvegfala – a födém itt mint tölteléket a vékony héj fogja közre, de kissé előbbre ugorva árnyékol is -, amúgy az épület tömbje három radikálisan egyszerű téglatestből áll össze. Geometrikusan egyszerű, mégis tele a funkciókra nyitott ötletekkel, és ettől már jóval több lesz, mint geometria, szinte áramlik, ahány oldala van, annyi képet mutat. Világos színek és nyitottság: mindenhonnan visszaköszön a felső, irodai tömb zöldje (rézborítás), az enyhén összefordított dobozok találkozásai pedig újabb és újabb ötleteket szültek az ablakritmusoktól egészen a vendégtérbe a parkolóból felfutó lépcsőig.
Belül még erősebben érezhető, menyire új minőség született a hazai édesiparban. A hosszú vendégtér szinte teljesen üveg, a kiszolgáló pult pedig még tovább nyújtja ezt a csillogó panorámát, a visszafogottan modern bútorok pedig inkább otthonosak, mint vendéglátósak. (A pult mellett pedig időnként feltárul a bemutató tér ajtaja, ahová mint egy borászatban, külön kóstoló íztúrára fizethetnek be a vendégek - mögötte még hátrébb, üvegfalon túl pedig a patikatisztaságú üzembe kukkolhatnak le.)
Mindez azonban csak forma. Christoph Huber ezekkel a formákkal külön lendületet vitt az együttesbe, egyszerre elrejtette, kitágította és egységbe is formálta azt a funkciócsokrot, amit belefoglalt.
